Csehország a német birodalom része a XI. században (egyesítve Morvaországgal) a német császár szövetségében Lengyelországgal háborúzott 1054-ben Szilézia megszerzéséért, mely sikerrel járt. a cseh fejedelemé lett Felső-Luzsice, mint császári hűbér. A német császártól I. Vratislav királyi koronát kapott 1086-ban.
 

A trónöröklésért folyamatos harcok következtek, melynek eredményeként 1138-tól alakult ki az elsőszülöttségi öröklési rend. A XII. században a cseh parasztság többsége is már jobbágy lett ( úrbér, robot, állami adó terhelte, de megvolt a szabad költözési joga). A paraszti faluközösségek biztosították a maguk számára a földet, amikor elfogadtatták a parasztok öröklési jogát a jobbágytelkeken. A XII-XIII. században fellendült az ipar, Csehország ezüstbányái Európa - hírűek voltak. A városok kialakulása, és fejlődése is ezekben a századokban kezdődött. A XIII. században növekedett a német befolyás (német telepítések, melyeket kiváltságokkal a cseh király erősített meg a kereskedők számára). A főpapság, és nemesség elnémetesedése is előrehalad, német templomosok, johanniták, ferencesek, dominikánusok kaptak jelentős birtokokat.  1253-1278-ban II.(Premysl) Ottokár megszerezte Stájerországot (1254), Karintiát és Krainát (1269), de német császár nem lett, mert vereséget szenvedett Habsburg Rudolf, és Kun László magyar király egyesített seregeitől (1278), elvesztette ausztriai birtokait.

Prágai Szent Ágnes királyné, aki magyar királylányként látta meg a napvilágot. Kezében - a kor szokása szerint - az általa alapított templom modellje. Alatta csehországi kódexlap (1085 körül): CodesVysehradensis. Újszövetségi jelenet: a szent asszonyok megjelennek Krisztus sírjánál, de nem találják ott, mert föltámadt.