A Német-római Császárság
 
 
I. Ottó (936-973) uralkodása alatt elismertette fennhatóságát a német hercegségekkel, legyőzte az itáliai királyságot, és a Lech mezei ütközetben (955) véget vetett a magyarok nyugati irányú kalandozásainak. 962-ben a pápa német-római császárrá koronázta, és ezzel létrejött a német-római császárság.
 
II. Ottó (973-983) idejét háborúk sora jellemzi: Bizánccal, a dánokkal, csehekkel, de az arabokkal is háborúzott. Vereséget szenvedett a palermói emírtől, sőt halálának évében a leigázott nyugati szláv törzsek felkelése is rontotta a belső helyzetet. Géza fejedelem követeit Quedlinburgban vendégül látta, majd Pilgrim passaui püspököt Magyarországra küldte hittérítő munkára.
 
Az ezredforduló III. Ottó (983-1002) uralkodásával köszöntött be a keresztény Európába.
Ottó kortársa volt Géza fejedelemnek és Szent István királynak. A császár, aki maga is Rómában székelt, a nevelőjét, Gerbert clunyi szerzetest tette meg pápának. Ez a  Gerbert lett II. Szilveszter pápa (999-1003), aki Szent Istvánnak 1000-ben koronát küldött.
III. Ottó példaképe Nagy Károly volt, és a Római Birodalom újrateremtéséről álmodozott. Ehhez azonban Itáliára is szüksége lett volna, ezért segítette volt nevelőjét a pápai trónra. Az érdekellentétek azonban hamarosan jelentkeztek. Ottó egyre gyakrabban beleszólt az egyház ügyeibe, a maga dolgaiba viszont nem tûrt beleszólást. Ezért a rómaiak fellázadtak ellene, még Rómát is el kellett hagynia, és tervei megvalósulása előtt, 22 évesen meghalt.
 
II. Henrik (1002-1024), Szent István sógora, Németország belső egységét akarta megteremteni. Hosszú, véres harcokban legyőzte a szászokat, és szigorú törvényeket hozott.
 
II. Konrád (1024-1039) már trónra lépésekor elhatározta, és 1030-ban meg is indította Magyarország elleni támadását. Esztergomig vonult előre hadaival, onnan viszont menekülnie kellett. István király egészen Bécsig üldözte. Konrád alatt tovább romlott a pápával való viszony, s ez már a pápaság és a császárság nagy küzdelmének előzménye volt.
1054. július 16-án a bizánci Hagia Sophia székesegyházban IX. Leó pápa arra kérte a bizánci és egyházi hatalmasságokat, hogy a területükön bezárt latin szertartású, azaz római katolikus templomokat nyissák meg újra. A pátriárka (a konstantinápolyi főpap) azonban erre nem volt hajlandó. A császár már hajlott volna a megegyezésre, de ez nem volt elegendő. Erre a követek a Hagia Sophia főoltára helyezték a pátriárka kiközösítését tartalmazó oklevelet. Ezzel a keresztény egyház keleti és nyugati ágra szakadt, ez volt az 1054-es nagy egyházszakadás (szkizma), amely még ma is tart.
Invesztitúraharc:
Az invesztitúra azt a jogot jelenti, amely alapján valaki kinevezheti a birodalma területén a püspököket. Az új pápa, VII. Gergely (1073-1085) jogot formált erre, mondán, hogy ez az egyház belső ügye. A császár, IV. Henrik (1056-1116) pedig nem engedett beleszólást a kinevezésekbe. Ekkor már az övé volt a cseh, lengyel és a dán korona is. A pápa a harcot két olyan jog megtiltásával kezdte, amelyek eddig gyakorlatban voltak. Ez nagy fordulatot jelentett a pápaság történetében, ezek voltak a  clunyi reformok.
Szimónia, az egyházi méltóságok megvásárlásának tilalma.
Cölibátus, a papi nőtlenség bevezetése. 
VII. Gergely pápa
IV. Henrik, Matold és a cluny fõapát
     VII. Gergely 1075-ben a Latheránban (pápai palota) nagyböjtkor megtiltotta, hogy ezután világi személy gyakorolhassa az invesztitúrát, azaz a kinevezést.
IV. Henrik 1076-ban válaszolt a pápai kihívásra, amikor Wormsban - a birodalmi gyűlésen- kijelentette, hogy nem ismeri el a pápát. VII. Gergely erre kiátkozta az egyházból IV. Henriket. A császár lehetetlen helyzetbe került, ugyanis a császár eddig hűséges földbirtokosait ez feloldotta hűségesküjük alól. Rudolf, sváb herceg vezetésével a tartományurak nagy része szembefordult Henrikkel. A császár trónját csak bűnbocsánat elnyerésével menthette meg.
1077-ben a pápa Matild, toscanai hercegnő várában tartózkodott. Ide ment Henrik szőrcsuhában, mezítláb a pápa bűnbocsánatáért. Ez volt a híres canossa-járás. Gergely pápának vissza kellett őt fogadnia, de a harc nem ért véget. 1084-ben IV. Henrik még Rómát is elfoglalta, a pápa az Angyalvárba menekült. Életét a normannok mentették meg, akik ebben az évben ugyancsak megtámadták Rómát. VII. Gergely 1083-ban száműzetésben, a normannok között halt meg.
 
I. (Barbarossa) Frigyes (1152-1190)
Melléknevének jelentése "rőtszakállú". Harcias lovagkirály volt.
 
Birodalma életében a legnagyobb esemény egy gazdag lombard város, Milánó elfoglalása volt 1162-ben.
 Ezzel azonban kiújultak az ellentétek a pápával. (Egyetemet is a pápa ellenében alapított.) A lombardok létrehozták szövetségüket a Lombard Ligát, amely 1176-ban súlyos vereséget mért Frigyesre. Először történt meg, hogy a verhetetlennek hitt lovagokat egy gyalogos had verte meg. Kénytelen volt Frigyes békét kötni a pápával. Nem tudta álmát megvalósítani, mert ahelyett, hogy Nagy Károly birodalmához hasonlót teremtett volna, a császárság területi széttagolódása erősödött fel. Az 1189-ben általa indított keresztes hadjáratról soha nem tért haza, útközben fürdés közben egy folyóba fulladt.
 
A Kölni székesegyház belseje
A Háromkirályok-ereklyetartót itt õrzik.
 
 
1220-ban a Hohenstauf II. Frigyes (1194-1250), Németország és Szicília királya lett a német-római császár. Szicíliában fényes udvartartása volt, és élénk kulturális élet folyt. A német történelem legszínesebb uralkodójának tartják: olaszul verselt, a solymászatról könyvet írt latinul. Itáliai hatalmi tervei miatt összeütközésbe került a pápával, aki kétszer is kiátkozta (1227, 1239). Észak-Itáliában pedig kiéleződött a harc a pápa és Frigyes hívei között.
1250-ben meghalt II. Frigyes császár, és ezzel tulajdonképpen lezárult a Német-római Császárság története.
Itália örökre elveszett a császárság számára, Németország tartományi fejedelemségekre esett szét. A fejedelmek saját befolyásuk szerint sorra ellenkirályokat választottak, melynek hatalmas zűrzavar lett a következménye.
 
Gyakorlattá vált a birodalom területén, hogy 7 választófejedelem választotta meg a mindenkori királyt. A választófejedelmek közül három egyházi személy volt: Mainz, Trier, Köln érsekei. A világi választófejedelmek: a rajnai palotagróf, a szász herceg, a cseh király és a brandenburgi őrgróf.
 
Miután sokáig nem tudtak megegyezni, 1273-ban egy jelentéktelen, alig ismert grófot választottak meg királynak: Habsburg Rudolfot.
  A címre a cseh Ottokár is pályázott, ezért kerül sor közöttük a háborúra, az 1278-as morvamezei ütközetben Rudolf győzelméhez a magyarok is hozzájárultak. Rudolf halála után nem fiát, Albertet választották meg császárnak, Albert megszerezte ugyan a trónt, de egy másik törtető rokona meggyilkolta.