A feudalizmus idején a földesurak luxustárgyaikat kereskedőktől szerezték be. A kereskedő utak nagyrészt a rómaiaktól maradtak fenn. A távolsági kereskedők áruikat szárazföldön és vízen (tengeren) szállították.

A kockázat, és a haszon is nagyobb volt, ha sikeresen célba ért a hajó, mert jóval nagyobb mennyiségű árut szállítottak vele. A hajók kirablására szakosodtak a kalózok.
	De a szárazföldi karavánok sem voltak biztonságban a rabló lovagoktól.

A Baltikumból vezetett Magyarországon keresztül a Borostyánút Itália felé. Borostyánt, szőrmét, fát, mézet, méhviaszt vittek a kereskedők Velencébe, Genovába, ahol keleti fűszerekhez lehetett hozzájutni, hiszen ide érkeztek a Levantei partoktól induló áruk. Európából Keletre ezüstöt, aranyat, fegyvereket, gabonát, gyapjút szállítottak. Velencei és genovai kereskedők vitték Franciaország, Németország déli városaiba, egészen Flandriáig az árukat, onnan pedig csipkét, posztót szállítottak tovább. Az északi kereskedővárosok uralkodóktól független városszövetséget alkottak. (Hansa-szövetség) Érdekeiket akár fegyverrel is megvédték, gyakran háborúztak.
Az értékesítés vásárokon zajlott a vásártartási joggal rendelkező városokban. Voltak Európában híres vásárok, mint pl.: Champagne, Lipcse, Verona vására.
  A helyi kereskedelem a heti piacokon zajlott:
  A piacokon és vásárokon a sokféle vert pénz nehezítette a kereskedelmet, ezért fontos szerepük volt a pénzváltóknak, akik kis padjaikkal keresték fel a forgalmas piacokat. Ezt a padot nevezték banco-nak, és innen ered a bank kifejezés. A pénzt természetesen pénzváltási díj fejében cserélték, ebből származott a pénzváltók haszna, amelyet aztán kamatra kölcsön is adtak. Ha a kamat túlságosan magas, uzsorakamatnak nevezzük. Voltak bankárok, akiknek fejedelmek, vagy a pápa tartozott.