Dél-Itáliában Anjou Károly (1268-1285) között elveszítette Szicíliát, visszaszerzésére tett kísérletei eredménytelenek maradtak.
A Pápai állam VIII. Bonifác (1294-1303) idején kezdetben felülkerekedett, de aztán alulmaradt IV. Fülöp francia király csapataival szemben, aki a pápák székhelyét áthelyezte Avignonba.

Észak-Itália:

Genova átmeneti hanyatlás után, amit a IV. keresztes hadjárat következtében élt át, a  bizánci császárság helyreállítása (1261) után újabb föllendülést élt meg, kereskedelmi kiváltságokat szerzett Bizáncban, támaszpontokat Észak-Afrikában, Kisázsiában és a görög szigeteken. Fejlett kereskedelmet bonyolított Oroszországgal, Iránnal, Kínával, Közép-Ázsiával. 1284-ben Pisától megszerezte Szardíniát, majd Korzikát, és Elba szigetét. 1296-ban a velencei flotta feletti győzelme vezető szerephez juttatta a városállamok között.
  Velence kereskedelmi tevékenysége már a XII. században túlterjedt a Földközi-tengeren, fényűzési cikkek kivitelében vezető szerepe volt. Brugezsel és a Rajna torkolatvidékének városaival élénk kapcsolata volt. 1150-ben megszerezte a dalmát tengerpartot, részt vett a IV. keresztes hadjáratban, mely jelentős hasznott hozott számára, bár 1170-ben megint Magyarországé lettek a dalmát városok.
   

 

Firenze gazdasági fellendülését iparának és bankjainak köszönhette. Itteni bankárok kezelték a pápai jövedelmeket, nem csoda, hogy igen jó volt a kapcsolat a pápákkal. A köztársaságot hét céh irányította, a signoria (tanács) tagjainak többségét ezekből választották.

 

Verona őrgrófság, melynek irányítása családok közötti harcok eredményeként dőlt el hosszú időn keresztül.

 

Milánóban a XIII. század második felében a Terra és Visconti családok vetélkedtek a hatalomért, mely a század végére  a viscontiak győzelmével ért véget.