,,... Még mielőtt Endre király átlépte volna a Dunát, orosz föld felől Székesfehérvárra tartva, Gellért püspök csatlakozott azokhoz az előkelőkhöz, kik elébe vonultak, hogy a pesti révnél megvárják, és a hatalmat a kezébe adják. Ez a csapat hamarabb ért Kelenföldére, mint Endréé, de szembetalálkozott ott Vata bő hadával.
A lótejtől részeg pogányok észrevették a püspöki díszben közelgő Gellértet és bennünket, papi kísérőit, a rémítő ordítozásba törtek ki. Egy ujjal sem nyúltak a világi előkelőkhöz, de Gellért atyát azonnal megragadták, meg kíséretéből még néhány papi személyt. Többedmagammal úgy kerültem ki a biztos halált, hogy az egyik vitéz papi öltözékemre a maga köpenyét terítette, és nagy hirtelenében vitézi sisakot nyomott a fejembe.
Így aztán végig kellett néznem püspököm kínszenvedését. Szörnyű ordítozással nehéz köveket hajigáltak rá, õ térdre rogyott, a kereszt jelét vetette támadóira, s így kiáltott fennhangon: Uram, ne tudd ezt bűnükül, mert nem tudják, mit cselekszenek.
Azok meg meghallván a latin beszédet, csak annál nagyobb dühre gerjedtek, s mindenki borzalmára megkötözve a püspököt, a meredek hegyoldalon taszították alá. Végül megadták neki a kegyelemdöfést, s e dicső vértanú a földi életet az örök boldogsággal cserélte fel. Testét csak másnap vették fel, amikor Endre és kísérete odaért. Kiontott vére, sírja számtalan csodát művelt, mint azt lejegyezték egyháza papjai..."