A német befolyás eredményeként Lengyelországban a X - XIII. században önálló részfejedelemségek alakultak ki. A köznemesség megerősödése a Litván fejedelemséggel kötött unió, a német lovagrend felett aratott győzelem, és a Vörös-Oroszország területeinek meghódítása nyomás következett be. Boleszláv halála után nagy területi veszteségek, II. Miesko (1025-1034) alatt a királyi hatalom összeomlása, Pomeránia, Luzsice elvesztése gyengítette az országot. 1038-ban a cseh fejedelem elhódította Sziléziát, 1038-ban. I. Kázmér (1040-1058) csak német segítséggel (elismerve a császár hűbéruralmát) tudta visszaszerezni 1054-ben.

1102-1138 között III. Boleszláv győzött V. Henrik császár fölött, visszahódította Pomerániát (1121), az Elba és Odera közötti területeket (1124,1128), az egyházszervezet felállításával elkezdte a kereszténység terjesztését.

Halála után országa apró részfejedelemségekre hullott. A XIII. században elkezdődött a német telepítés, a "német jogú városok" kiváltságokat kaptak. Mazoviai Konrad behívta a német lovagrendet 1226-ban a pogány poroszok leigázására, melynek következtében kialakult a német lovagrend önálló területe. 1241-ben a mongolok elözönlötték Lengyelországot, de hamarosan kivonultak. A széttagoltság a század végéig megmaradt, egyesítésére II.Premyslav tett kísérletet 1295-tõl.